Jaaaj, de régóta várom, hogy megoszthassam ezt az újabb bejegyzést! Ma kaptam az örömhírt Édesanyámtól, hogy virágba borult a fasor a  Tóth Árpád sétányon, a Budai Várban!

Mai kép a virágzásról

Biztosan hallottatok már a cseresznyefa-virágzásról, aminek japánul sakura a neve, és amiért tavasszal a szokásosnál is többi külföldi turista rohamozza meg Japánt. (Jó, nyilván nem idén...) Ebben a távol-keleti országban ugyanis márciustól május elejéig lehet válogatni az úti célok közül, ugyanis az 1-1,5 hétig virágzó fák a klímának köszönhetően déltől észak felé haladva más és más időpontban kezdenek virágot bontani. (És bizony, bizony, még cseresznyevirágzási előrejelzés is létezik japánul: sakura.weathermap.jp ).

Én két éve, az Egy nap a városban nevű blogon olvastam arról, hogy nem csak a japánoknak és a vastag pénztárcájú turistáknak jut ki az élményből, ugyanis a Budai Vár Tóth Árpád sétányán is (ez a nyugati oldal, ahol az ágyúk is vannak) minden évben meg lehet csodálni ezt a gyönyörű természeti jelenséget. (Ezt egyébként hívhatnánk akár a magyar sakurának is, ha nem kapnék szívinfarktust a "portugál Velence", "protestáns Róma" és "török Mekka" kifejezések hallatán.) Aznap fel is rohantam a Várba munka után és kigyönyörködtem magam a rózsaszín pompában! (És megfogadtam, hogyha valaha lesz jegyesfotózásom, annak ez kell legyen a helyszíne!)

Mi két hete jártunk arra, és én személy szerint azt hittem, hogy idén elmarad a cseresznyefa-virágzás, mert hogy nekem olybá tűnt, mintha elfagytak volna a bimbók, de akkor ez sokat elárul a (szégyenszemre nem igazán létező) botanikai jártasságomról, hogy nem így lett. Sőt!

Bár erős a verseny a hétvégi programkínálatot tekintve, lévén, hogy a teraszok is nyitnak és a Kós Károly sétány -  Andrássy út - József Attila utca (Széchenyi tér) is autómentessé válik szombat-vasárnapra, ha tehetitek, menjetek fel a Budai Várba, és csodáljátok meg a látványt! Én szóltam. ;)

Virágba borult fa a Tóth Árpád sétányon 2 éve

További izgi képek és adalékok pedig itt: https://welovebudapest.com/cikk/2020/5/13/budapest-elso-es-egyik-legszebb-fasora-a-toth-arpad-setany .

Anno egy karácsonyi ajándékot mentem átvenni Ferencvárosba, amikor is arra lettem figyelmes, hogy a tér szomszédos oldalán a A napfény íze c., egy magyar zsidó család és ezáltal a magyar történelem kb. 100 évét átölelő filmből megismert Sonnenschein (vagyis Napfény) családnév szerepel egy házon. A likőrrel együtt, aminek a család a nevét adta.

Gyorsan utána is kellett néznem hogy akkor most ez a család és a likőrt előállító üzem létezett-e, de nem, viszont ez a Bokréta u. 15. szám alatt álló ház szolgált a film egyik (külső) forgatási helyszínéül. Amikor 12 évvel ezelőtt felújították az épületet, akkor megtartották a díszletkészítés során hozzátoldott díszítő motívumokat (amiket egyébként mind a környező házakról lestek le) pl. stukkódíszeket, téglaberakást és magát a festést is, így a mai napig gyönyörű állapotban van.

Bár Budapesten rengeteg, nemzetközi hírű filmet forgattak az elmúlt évtizedekben (vö. Evita, Kémjátszma etc.), ritka, hogy egy átmeneti időre készült díszlet a mai napig látszik és egy az egyben felismerhető.

Én a filmet magát jó szívvel ajánlom - anno még egy gimnáziumi töri órán láttam, és állítom, hogy hasznosabb volt, mint 10 "normál" tantermi óra. Sajnos magyar nyelvű előzetessel nem találkoztam mindannyiunk kedvenc videófeltöltő portálján, de álljon itt az angol nyelvű verzió: https://www.youtube.com/watch?v=fdJXlNgnQTk&t=56s .

És jó hír, hogy a most hétvégén jubiláló Budapest 100 programjában is helyet kapott a ház, így akit érdekel és ebben a koronaterhes időszakban "üzemképes", az holnap sok más program mellett egy épülettörténeti sétán és/vagy részletkereső játékon is részt vehet: http://budapest100.hu/house/bokreta-utca-15/ . A ház honlapján nem csak a programok, hanem sok más érdekesség is megtalálható!

Akit pedig még bővebben érdekel a téma (és az enyémnél sokkal jobb minőségű képek), annak az előző bejegyzésből megismert Ismeretlen Budapest c. sorozat ide vonatkozó részét ajánlom: https://24.hu/kultura/2018/03/19/egy-csendes-ferencvarosi-ter-sarkaban-bujik-meg-szabo-istvan-filmjenek-kozponti-epulete/ .

A Jurányiba jövet-menet rengetegszer elmentem már a Bajvívó utca mellett, de ha nem veszek részt pár hete egy építészeti sétán, akkor még sokáig nem vettem volna észre, hogy egy gyönyörű, art deco kapu lapul meg két lépésre a kijelölt útvonaltól!

Bajvívó utca 1.

A kapu nem csak azért különleges, mert a két világháború között, az 1920-30-as években uralkodó első globális, minden földrészen jelenlevő stílus, az art deco szép példája, hanem azért is, mert a szöveget összeolvasva egy házi áldás bújik meg rajta. (Az art deco egyébként az francia arts décoratifs rövidítése, ami díszítőművészetet jelent, és amelyet az 1925-ban Párizsban megrendezett Nemzetközi Iparművészeti Kiállítás (Exposition internationale des arts décoratifs et industriels modernes) után az 1960-as években kezdtek el használni egyfajta gyűjtőfogalomként a két világháború közötti különböző stílusokra, amiket korábban még streamline-nak, magyarul áramvonalasnak, vagy éppen cikk-cakk stílusnak hívtak.)

A házi áldás szövege a következő:

"Az otthon az ember boldogsága és öröme
Isten áldása és békéje lakozzék e házban"

A házat egyébként 1936-ban építették, és a figyelmes szemlélő észreveheti, hogy akkor még Jurányi köz volt az utca neve.

A figurák, amik a boldog élet mozzanatait ábrázolják a csecsemővel, a pihenő férfivel s az olvasó nővel (és azzal, aki ezt a nyugalmat nekik biztosítja, a '30-as években még a sok háztartáshoz hozzátartozó, italt kínáló cseléddel), engem teljesen a Poirot c.sorozatra emlékeztetnek! Az én kedvencem egyébként pont a cseléd (akit amúgy én pincérnek hittem).

Ez egy szebb, közelebbi kép, amit az egyik kedvenc Budapestről szóló sorozatomból, a 24.hu-n futó Láthatatlan Budapest egyik cikkéből loptam.

A macska pont lemaradt, pedig ott van az is! :)

Szintén az említett cikkből oroztam el ezt a fotót, amely a ház átadása után készült, és ahol látszódik, hogy ekkor még klinkertéglával burkolták a kapu körüli részt.

Micsoda formák!

A második és harmadik kép forrása: Vincze Miklós: Vasból hajlított macska, pipázó férfi és áldás is őrzi egy budai társasház lakóit. 2018.08.27. Utolsó letöltés: 2020.08.26.

Mint "félig" óbudai lány, ebben a bejegyzésben most bizony a III. kerületbe kalauzollak Nyájas Olvasó (vagy Cila után szabadon: Aranyvirágszál-követőm).

Az óbudai  Fő tér tényleg úgy bújik meg mint valami kis kincses sziget a III. kerületi panelek óceánjában, ám azt én is csak egy decemberi városi sétán tudtam meg, hogy az egyik kincs ezen a szigeten nem más, mint Budapest legkisebb kávézója! (Bevallom, összehasonlítást nem végeztem azóta sem, tehát - ahogy arra azóta többen felhívták a figyelmemet - , ez lehet, inkább csak egy jól csengő cím, mint valódi elsőség a budapesti fekete-szcénában....) Érdekes módon, már ezerszer elmentem a (szerintem plakátoszlopnak kinéző) épület mellett a Kobuci Kertbe jövet-menet (ami idén nyáron reméljük újra kinyit!) vagy az óbudai adventi vásár forgatagában, de valahogy, addig észre sem vettem, hogy jé, itt kávét is árulnak! Egyébként csak szezonálisan, tavasztól őszig, ill. az adventi időszakban van nyitva. Nyáron fagyival, limonádéval, sütikkel, szendókkal, télen a melegebb italos vonalat erősítve.

A Gázlámpa Kioszk elölről, a tavalyi adventi vásár idejéből.

A Fő téren álló Gázlámpa Kioszk mindössze 4 négyzetméter, lefelé további 2 méter mély raktárral kiegészítve. A hely méretéből kifolyólag a kávét nem bent, hanem csak kint, (nyáron) a teraszon lehet elfogyasztani. Alapvetően újhullámos (speciality) kávézóként van számontartva, amit a saját blendjük is erősít. (A blend az a több kávéból összeállított, különleges, karakteresebb ízvilágú saját keverék). Az övék Esernyős 42 Blend néven fut. (Esernyősnek hívják a helyiek (a nemrég elhunyt) Varga Imre nem messze álló, Várakozók nevű szobrát, és erről kapta nevét a közösségi térként is funkcionáló nagyobb kávézó a Fő tér legnagyobb bérházában.)

És honnan a Gázlámpa Kioszk név?

A kávézónak otthont adó épületet 1929-ben építették és gáznyomásszabályozó házként funkcionált. Budapest energiaellátását ugyanis 1913-84 között az Óbudai Gázgyár biztosította, ahol a szénből légszeszt állítottak elő. A kis fő téri épület 1969-ig látta el eredeti funkcióját, utána nyilvános wc-ként, ill. fagyizóként működött, majd a rendszerváltás után üresen árválkodott. 2015-ben nyerte el mai alakját, amikor is az eredeti állapotot rekonstruálták, mert ez egy ipari műemlék jellegű épület. (Ha jól értem, akkor ez azt jelenti, hogy az épület, bár nem élvez műemléki védelmet, mivel egyedülálló, nem árt vigyázni rá!) A rekonstrukció során a látható acélszerkezetek türkiz, míg a tető (Gabi, figyelem!) antracit színezést kapott. A kávézó 4 sarkában egy-egy, a mai napig működő gázlámpa van. Hát innen a név.

A Gázlámpa Kioszk oldalról, a falon korabeli fotókkal és az épület történetét bemutató leírásokkal.

Maradjunk most minél többet otthon, hogy ezeket a fantasztikus helyeket is minél előbb csodálhassuk meg élőben!

Már, amikor kitaláltam ezt a blogot, akkor biztos voltam benne, hogy az elsők között írok majd a Deák téri metróállomáson található betűcsempékről.

Ha jól emlékszem, még az MA-s államvizsga utáni iszogatáson mesélt arról egy volt portugál szakos lány (hát, mindenkinek megvan a maga sztorija, hogy keveredett a Kispolra), hogy  milyen szöveget is rejtenek ezek a (mint kiderült) portugál csempék. Aki valaha járt Portugáliában, az tudja, hogy csempével díszítenek ott mindent. Azulejo (ejtsd: ázulézsu) borítja elsősorban a lakóházakat, a templomokat, de a kerengőket, templomhoz vezető lépcsőket vagy éppen pályaudvarokat is (mint pl. Portóban). Olyannyira elterjedt díszítőelem ez arrafelé, hogy az egyszeri turista nagyjából két nap után meg is unja a fotózását. Az azulejo-nak, ennek a különlegesen mázolt csempének a készítési technikája Kínából származik, és ahogy annyi minden más is, ez is a mórok segítségével jutott el Európába. Lisszabonban külön múzeuma van, legismertebb színkombinációja pedig a kék-fehér.

Egy kerengő Coimbrában, Portugáliában,  a klasszikus színkombináció némi sárgával bolondítva

Hogy jön ide a Deák tér?

Úgy, hogy az ott látható csempék is Portugáliából származnak. A lisszaboni tömegközlekedési vállalat ajándékozta Budapestnek az ország millecentenáriumára, 1996-ban.

Mi van a csempéken?

Az állomás középső falának egyik oldalán 5 portugál költő versei, ill. versrészletei magyar nyelven, a másik oldalán 5 magyar költő versei, ill. versrészletei portugál nyelven. Érdekes módon, több vers(részlet) csonka, és a betűcsempéket is több helyen rosszul rakták fel.

Ezek a következőek:

1. PETŐFI SÁNDOR: SZABADSÁG, SZERELEM (LIBERDADE, AMOR)

2. PETŐFI SÁNDOR: A NÉP NEVÉBEN (EM NOME DO POVO)

3. ADY ENDRE: ELILLANT ÉVEK SZŐLŐHEGYÉN (NA VINHA DOS ANOS FANADOS)

4. PETŐFI SÁNDOR: AZ ÁLOM (O SONHO)

5. JÓZSEF ATTILA: A DUNÁNÁL (NO DANÚBIO)

A legfelső sorban Petőfi Szabadság, szerelem (Liberdade, amor) c. versének ezt a két szavát még ki is tudom olvasni!  :)

1. FERNANDO PESSOA: OPIÁRIO (OPIÁRIUM)

2. LUÍS DE CAMOES: QUE ME QUEREIS, PERPÉTUAS SAUDADES? (MIT AKARTOK, ÖRÖK VÁGYAKOZÁSOK?)

3. CESÁRIO VERDE: NOITE FECHADA (BEZÁRT ÉJ)

4. FERNANDO PESSOA: ELA CANTA, POBRE CEIFEIRA (Ő, AZ AZ ARATÓMUNKÁSNŐ ÉNEKEL)

5. LUÍS DE CAMÕES: ERROS MEUS, MÁ FORTUNA, AMOR ARDENTE (LUÍS DE CAMOES: HIBÁIM, BALSORS, LOBOGÓ SZERELMEM)

Fernando Pessoa, a valaha élt leghíresebb portugál költő

És mi a csempék története?

Lisszabon Budapest egyik testvérvárosa, ide utazott a BKV küldöttsége az Európai Kulturális Hónap keretében. (Ha jól értem, testvérvárosunk 1994-ben Európa Kulturális Városa volt, valószínűleg azért oda - ez a program 1999 óta Európa Kulturális Fővárosa néven fut.) A BKV a portugál fővárosban felvette a kapcsolatot a helyi tömegközlekedési vállalat vezetőivel, akik felajánlották, hogy Budapestnek ajándékoznák egy portugál festő egyik művét.

A művész, João Vieira (ejtsd: Zsoáo Viéjra) el is jött Budapestre, végigjárta a metróvonalak állomásait, és úgy találta, hogy a Deák téri állomás középső fala a legalkalmasabb a műhöz. A tervéről aztán a főváros illetékes bizottsága kikérte Budapest Galéria véleményét, ami más helyszín felkutatását javasolta, mert Szőllőssy Ágnes művészettörténész szerint a metróállomás túl forgalmas és zsúfolt ahhoz, hogy az ember megálljon feliratokat olvasgatni. A helyszín azonban (mint tudjuk), maradt, ugyanis a BKV szerint a betűcsempék egyedi méretezéssel pontosan arra a falra készültek, ahol ma is állnak, és egy helyszínmódosítás miatt újra kellett volna tervezni az egészet.

 Az elmaradhatatlan emléktábla

És ha mélységében érdekel a téma, akkor ajánlom Papp Géza írását, aki megfejtette, hogy mit is rejtenek a Deák téri betűcsempék:

https://fovarosi.blog.hu/2009/01/22/a_deak_teri_betucsempek_megfejtese_3_1

https://fovarosi.blog.hu/2009/01/23/a_deak_teri_betucsempek_megfejtese_3_2

https://fovarosi.blog.hu/2009/01/26/a_deak_teri_betucsempek_megfejtese_3_3

Mivel két hete úgy jártam, hogy na, kipróbálom itt, Kispesten a Bajor Büfét, hogy aztán már csak az "üzlethelyiség kiadó" táblát találjam (bár "Egy-nap-a-városban-Ádám" szerint nem kár érte...), most közhírré teszem, hogy a város (számomra) két legjobb lángosozójának egyike BEZÁR!!! Méghozzá március 01-jén, így sietni kell, aki még egy kis igazán jó akármivel megrakott "sima", netán isteni töltött lángost szeretne befalni az Arany János utcai metrómegálló oldalában levő Retro Lángososnál.

Őszintén szólva, régebben elképzelhetetlen volt nekem, hogy mit keres egy strandkaja a fővárosunk belsejében, de némi távolságtartás után abszolút megértettem, amikor először haraptam egy jó nagy töltött lángosba a Flórián tér gyomrában, aminek ott azonnal a rabjává váltam. Ha külföldi vendégem jönne, ma már tuti a lángost ajánlanám mint hamisítatlan magyar streetfoodot (ahogy tettem azt a jó múltkorában).

Én szívem szerint a hagymával, ill. valamilyen hússal pl. tarjával, császárszalonnával töltöttet ajánlom, de széles a kínálat, jut is, marad is, bármilyen ízléssel legyen megáldva az ember.

Mivel már a híres, Fény Utcai Piacon található egység is elesett, már csak a Flórián téri Krumplis Lángos tartja magát üzembiztosan. Hála a Jóistennek! Ebédidőben bizony sor van, várni kell, sőt néha bizony már 13-14:00-ra elfogy a lángos tészta, így megéri időben betérni. (Ó, szép, nosztalgikus IBM-es évek, amikor egy pénteki ebédidőt egy jó kis töltött lángos koronázott meg, utána rétessel....)

Ma este éppen egy operára megyek, így mi is lehetne aktuálisabb téma, mint az Opera nevű megálló az Andrássy úton?! Aki fogékony az apró részletekre, az imádni fogja ezt a bejegyzést!:) Én még az anyukámtól hallottam, Nusi barátnőmnek pedig kedvenc érdekessége tőlem (amit mind a mai napig kb. minden egyes találkozás alkalmával felemleget), hogy a Magyar Állami Operaháznál megbújó állomás más, mint a többi megállója a Kisföldalattinak.

Mutatom!

Egy "sima" megálló az Oktogonon:

És az Opera:

A különbséget tehát az oszlopok festése adja: míg a többi megállónál (ahol megőrizték(?) az eredeti fém tartópilléreket - mert pl. a Deák térinél nem, azt ugyanis új helyre költöztették 1955-ben), zöld festést kaptak az oszlopok, addig az Operánál barna (mahagóni / vörösmárvány) - arany színnel vonták be azokat, ezzel is jelezve, hogy ez nem egy akármilyen állomás, itt valami elegánsabbal van dolga a mélyen tisztelt utazóközönségnek! A festés egyébként rímel a Magyar Állami Operaház főlépcsőjénél található oszlopok színeire.

(Kép forrása: Top7Hungary, letöltve: 2020.01.31.)

Ha most ettől  a bejegyzéstől kedvet kaptatok egy operához az Operában, akkor az a rossz hírem van, hogy azzal egyelőre várnotok kell... Mert igaz, a Millenniumi Földalatti Vasutat 1896-ban sikerült időre és a költségeket tartva (sic!) befejezni, addig, bár nemzeti dalpalotánknak az eredeti tervek szerint éppen pár napja kellett volna újranyitnia, legutolsó információm szerint 2021 szeptemberére van meghirdetve az újbóli átadás.

Most épp így fest:

Addig az Erkel Színházban lehet vigasztalódni, ami meg a legújabb metróvonalunk, a 4-es II. János Pál pápa téri megállójától kb. 5 perc séta. :)

Budapesten nagyon sok jó hely van, amiről még ennek a városnak a lakójaként sem tudunk biztosan. Decemberben több külföldi vendégnek kellett elmondanom, hogy mi az, amit mi helyi lakosként szeretünk a fővárosunkban, vagy éppenséggel ők mutattak rá olyan dolgokra, amiről nekünk eszünkbe sem jut, hogy unikumként tekintsünk rá, ill. újabb személyek érkeznek márciusban, ami gondolkodásra késztetett engem: mik azok a helyek, amik nem kerülnek be a turisztikai kiadványokba? Mit tartok én különlegesnek ebben a városban budapestiként? Milyen helyeket szoktam ajánlani más budapestieknek, amiről ők sem tudnak? Mik azok az érdekességek, amiket én is csak az eddig általam bejárt városi sétákon ismertem meg?

Továbbá, kellett az az élmény is, hogy már másodszor írjak az Egy nap a városban blognak, hogy: "Hahó, ez egy tök jó hely, menjetek, nézzétek meg, írjatok róla!" Hogy akár írhatnék ezekről a helyekről én is!

Mivel limitált idővel dolgozom, ezek a bejegyzések sokkal rövidebbek, lényegre törőbbek lesznek, mint amilyenekkel pl. a Nőemlék nevű blogomon találkozhattok. És mivel a Frau Hart név már foglalt volt a blogszcénában, ezért másik alteregómat, Miss Hope-ot vettem elő (ezúton is köszönöm a fantasztikus névadást, Zsuzsi!:).

Az első bejegyzésem a héten meglátogatott, többek számára valószínűleg kevésbé ismert, óbudai Kiscelli Múzeumról, és abban megbúvó, időszaki kiállításoknak teret adó templomromjáról fog szólni. Mert hány olyan városban jártatok már, ahol ilyen menő egy múzeumban a kiállítótér maga?!

Az óbudai Kiscell az osztrák Mariazell zarándokhelyről kapta a nevét, a Zichy család ugyanis ide építtetett egy kápolnát, ahová elhelyezte a stájerországi, csodatevőként tisztelt Mária-kegyszobor másolatát. A kegyhely szolgálatára 1738-ban a trinitárius rendet telepítették le, akiknek egy kolostort és templomot építtettek - ez utóbbiba került át a kegyszobor. II. József viszont 1784-ben feloszlatta a rendeket, így a trinitáriust is, és az épületegyüttest laktanyává alakították. 1910-ben az épületegyüttest a többek számára talán a Félvilág c. magyar filmből ismert Max Schmidt bútorgyáros és műgyűjtő vásárolta meg, aki kastéllyá alakíttatta a kolostort: itt a lakberendező cég bemutatótermeit rendezte be, az egykori templomtérben pedig műgyűjteményét helyezte el. Végrendeletében ő adományozta az épületet és a benne lévő műgyűjteményét a fővárosra - azzal a kikötéssel, hogy a műkincseit tartalmazó épületet múzeumként nyissák meg a nagyközönség előtt. Végül 1948-ban nyílt meg az első kiállítás a Kiscelli Múzeumban, és csak 1989-ben vált a befedett templomtérből kiállítótér.

Én most egy '20-as évek farsangra készülve a Ragyogj! c. divattörténeti kiállítást látogattam meg, és újra lenyűgözött a romos templombelső mint kiállítótér - arról már nem is beszélve, hogy a kiállítás és annak koncepciója is szuper volt! De általánosságban elmondható, hogy remek kiállításokat rendeznek, 2018-ban pl. a társasjátékokról volt egy időszaki (amit én azóta is várok, hogy máshol vagy ugyanott újranyissák!).

A Kiscelli Múzeum tehát mindenképpen megér egy... ez esetben nem misét, de egy kiállítás megtekintését a valaha volt templomtérben biztosan!